A Los Carballos szolgáltatásának esszenciája a zene és a gasztronómia párosítása. Ahhoz, hogy ez tökéletesen sikerüljön, Chef Nacho a főzéshez is a szerinte legjobb zenék közül válogat, de nincs ez másként az általunk lebonyolított partikon sem. Most megmutatjuk, milyen zenére főz Nacho és hogyan teszi teljessé a muzsika akár az otthoni étkezéseket is.

A zene szerintünk legalább annyira nélkülözhetetlen a főzéshez és utána az étel elfogyasztásához, mint a kávé a reggeli ébredéshez.

Sokak számára a főzés kikapcsolódás, a lazítás egyik formája, éppen ezért egyáltalán nem mindegy, milyen zenével hangolódunk közben. Ez legalább annyira fontos, mint a tervezett étel elkészítéséhez szükséges hozzávalók, alapanyagok.

Nacho legjobb séf legjobb zenék

Te hallgatsz zenét főzés közben?

Nachot kifejezetten inspirálja a zene, és jobban is megy neki a „munka”, ha közben a kedvenc számait hallgatja. Sokszor még táncra is perdül. Én a dzsesszes dallamokra pörgök fel inkább, ezért amikor együtt főzök Nachoval, sokszor az én ízlésem szerint válogatunk a zenékből. Amikor viszont Nacho „az úr”, tehát egyedül alkot, akkor szinte biztos, hogy latin zenével hangolódik rá a karibi konyha finomságaira. Mutatjuk is, pontosan melyikekkel.

Legjobb zenék inspirációhoz

Nacho szerint azok a legjobb zenék, amelyek megihletik, amelyek a legtöbb energiát szabadítják fel benne és amelyek az alkotás örömét tudják nyújtani ahhoz, amit éppen főz vagy süt. Készített is egy összeállítást a Los Carballos csapat kedvenc dalaiból. Tekerd fel a hangerőt, miközben hallgatod.

Legjobb zenék étkezéshez 

A forró és fűszeres ételköltemények, ínycsiklandó koktélok fogyasztásához is nélkülözhetetlen nálunk a jó zene. Biztosan te is láttál már olyan filmeket, amelyek Kubában játszódnak, így talán most látod is magad előtt, ahogyan a helyi lakosok és családok együtt lakomáznak. Mindegy, hogy otthon, vagy tágas kerti partikon, esetleg étteremben esznek együtt, a boldog, lármás zsivaj, a ropa vieja, a főzőbanán, a kubai sertéssült és a többi finomság mellett valami más is felsejlik a háttérben: a mindig izgalmas, autentikus kubai zene.

Szenvedélyes, életteli muzsika a kubaiaké, függetlenül attól, hogy perzselő rumba, mélabús kubai jazz vagy pörgős chachacha szólal-e meg. A latinok szerint ugyanis a legjobb zenék azok, amelyeknek köszönhetően mindig ott marad a finom mosoly a szánk sarkában. A karibi muzsika pedig épp ilyen.

Miért olyan fontos Kubában a zene?

Kubában a zene és az étel valóban kéz a kézben járnak. Ennek az egyszerű tételnek valószínűleg a kubai néplélekhez is köze van, de a dolog gyökere az élelmiszerhiányos időkre is visszavezethető. Korábban írtunk már arról, hogy néhány évtizeddel ezelőtt – főként a Período Especial alatt – sajnos nem volt ritka, hogy csak a legegyszerűbb élelmiszerek kerültek a kubaiak asztalára.

Legjobb zenék főzéshez

A rizs és a fekete bab mennyei találkozását a congriban viszont egy kis lélekvidámító zene még akkor is új szintre tudta emelni, amikor alig jutott a tányérra ebből a pompás ételből. Éppen ezért, ha Kubában jársz és betérsz egy étterembe, vagy úgy döntesz, hogy egy paladarban fogyasztod el a vacsorádat, szinte száz százalékig biztos lehetsz abban, hogy muzsikaszó fogja kísérni a lakomádat. Ettől lesz az étkezés igazi élmény, amitől még az egyébként remek ételek is sokkal, de sokkal jobban fognak ízleni!

Ezt a mentalitást valljuk a Los Carballosnál is

Hisszük, hogy a legjobb zenék felejthetetlenné, egyszersmind varázslatossá teszik a te vacsorapartidat is. Legyen szó akár céges csapatépítő főzésről vagy lánybúcsúról, születésnapi meglepetésbuliról, koktélpartiról, esetleg esküvőről, a zene nélkülözhetetlen a jó hangulathoz.

Nálunk, illetve az általunk szervezett bulikon a fergeteges hangulatról Chef Nacho fia, Michel gondoskodik, aki a La Movida zenekar oszlopos tagjaként ontja magából a szenvedélyes kubai és latinos dallamokat. Sőt ha szeretnéd, még az alap tánclépésekre is megtanítunk, mert a szolgáltatásainkból a táncanimáció sem hiányozhat.

Ráadásul örömmel feldobjuk a hangulatodat igazi kubai koktélokkal is, hogy a buli valódi latinos fiesta lehessen! Soha nem lehet elégszer ismételni: egy csipetnyi latin fűszertől – és nem kevés kubai rumtól – minden jobban csúszik.

Ne feledd: ha egy igazi latin partival szeretnél kedveskedni a vendégeidnek vagy a munkatársaidnak, akkor számotokra Chef Nacho és a Los Carballos a tökéletes választás! Ajánlatkérésedet küldd el ITT és egyeztessünk a részletekről!

Ha tetszett ez a blogbejegyzés, csekkold videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess minket az Instagramon!