Nagy az öröm mostanában a Los Carballos háza táján, ugyanis fontos mérföldkőhöz érkezett lelkes, elhivatott és csupaszív csapatunk: novemberben ünnepeljük 5 éves születésnapunkat. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy megajándékozunk téged is, így egy kis meglepetést rejtettünk el a cikkben – olvass figyelmesen!

Biztosan neked is megfordult már a fejedben, hogy jó lenne végre a magad ura lenni, hivatásszerűen űzni a szenvedélyed és a saját vállalkozásod keretein belül boldogulni ebben a hatalmas, nyüzsgő világban. Amikor végre azzal foglalatoskodhatsz, amit igazán szeretsz, és csak olyanokkal dolgozol együtt, akiket jól ismersz és kedvelsz. Ugye, így van?

Nos, mi is valami ilyesmire gondoltunk 5 évvel ezelőtt, amikor Chef Nachoval együtt vettünk egy mély levegőt, és úgy döntöttünk, hogy belevágunk valami merőben másba. Valami olyanba, ami lehetőleg az egyik legnagyobb szenvedélyünk, az ínycsiklandó kubai ételek világához kapcsolódik. Mivel pedig a kubaiaknál a család összetartó ereje nagyon fontos, természetesen valamilyen közös bizniszben gondolkodtunk.

Mert a családdal kezdődik minden

Egész pontosan 2014 nyarán kezdődött a Los Carballos története. Igazi ünnepként gondolunk rá. Ekkor már Nachoval együtt mindketten éreztük, hogy szükségünk van valamilyen váltásra. Ki akartunk szakadni a szürke hétköznapokból és szabadjára akartuk engedni a bennünk lévő latin életörömöt.

Olyan vállalkozásra gondoltunk, ahol jókat ehetünk-ihatunk, dalolhatunk, és másokkal is megismertethetjük, illetve megszerettethetjük a kubai kultúrát az ételeken, az italokon, valamint a lenyűgöző dallamokon keresztül. Ünneppé akartuk tenni az emberek mindennapjait.

Ekkor kezdett körvonalazódni a privátséf szolgáltatásunk, hiszen jó ötletnek tűnt ötvözni a felséges latin-amerikai fogásokat a hozzájuk illő zenével. Szerencsére egy telefonhívás meg is adta a kezdő lökést ahhoz, hogy végre tényleg belecsaphassunk a babos rizsbe!

Los Carballos csapatépítő főzés 2014 Kuktanoda
Carballo család 2014

Mindenki életében van néhány első alkalom…

… mi pedig tisztán emlékszünk a Los Carballoséra. Megcsörrent a mobilom, és az unokatestvérem kért tanácsot a céges csapatépítőjükkel kapcsolatban. Többet, tartalmasabb programot szerettek volna annál, mint hogy beülnek egy szimpla ebédre egy étterembe. Igazi közösségi élményre, igazi ünnepi érzésre vágytak.

Felvetettük nekik, hogy kibérlünk egy helyet, ahol Chef Nacho a szemük láttára készíti el az autentikus kubai fogásokat, és akinek kedve van, még a főzésbe is bekapcsolódhat. Mindezt egy vérpezsdítő kubai fiesta-zárással képzeltük el.

A javaslatunk azonnal nyitott fülekre és szívekre talált, így 2014. november 28-án megtartottuk a Los Carballos első céges csapatépítő buliját az akkori Kuktanoda néven ismert konyhában.

A jobbnál jobb és gyorsan elkészíthető fogások között persze a mexikói fajitas vitte a prímet, amelyet közösen készített el a csapat. Így persze mindenkinek minden falat még jobban esett, hiszen „meg is dolgoztak érte”. Azoknak az étkeknek pedig, amelyeket Chef Nacho előre elkészített, odaadtuk a receptjét erre a különleges, ünnepszámba menő, szívmelengető csapatépítőnek az emlékére.

Los Carballos Bergmann csapatépítő főzés 2014 Kuktanoda
“Teamwork makes the dream work” 😉 2014

HOGYAN LETT ÜNNEP A KÖZÖS FŐZÉS ?

Nem bontottunk asztalt, hanem – ahogyan terveztük – igazi kubai ünnepi hangulatot varázsoltunk: ahogy csillapodott a farkasétvágy, felcsendültek az első hangok a La Movida zenekar tüzes, latin dallamaiból. Az animátorunk, Migue könnyen elsajátítható lépésekkel bemozgatta a társaságot és megismertette velük az igazán lendületes, kubai táncvilágot.

Los Carballos Bergmann csapatépítő főzés La Movida zenél 2014
La Movida 2014

Természetesen nálunk már akkor sem voltak és azóta sincsenek kötelező elemek egy csapatépítő vagy egy ünnepi partin: akik nem szerettek volna részt venni a főzésben, mással foglalatoskodhattak, és a szégyenlősebb vendégeknek sem kellett táncolniuk. A jelszavunk, hogy mindenki úgy érezze jól magát, ahogyan csak szeretné – és persze senki sem maradjon éhen!

Az utolsó szó most is a köszöneté

Legalábbis ebben a cikkben: szeretnénk megköszönni minden kedves korábbi vendégünknek és neked is, aki olvassa ezt a blogot, hogy ennyi kedvességet adtok nekünk. Minden visszajelzésetek igazi boldogság nekünk is, és annak dicsérete, amit képviselünk: az életörömöt.

Hálásak vagyunk a felénk áradó szeretetért, éppen ezért Chef Nachoval úgy döntöttünk, hogy bár a mi születésnapunkat ünnepeljük, ezúttal te kapod az ajándékot: a LosCarballos10% kód használatával 2020. március 31-ig bezárólag minden szolgáltatásunk árából 10% kedvezményt biztosítunk neked!

Ne hagyd ki az alkalmat, kóstolj bele a kubai és mexikói ízekbe – akár a saját konyhádban, de még a céges csapatépítőn is! Edd végig velünk Kubát és használd a kedvezményre jogosító kódod! Árajánlatot kérni ITT tudsz.

Ha tetszett ez a blogbejegyzés, csekkold további videóinkat is youtube csatornánkon, exkluzív tartalmakért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess minket az Instagramon!