A Halloween egy ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak, bár mára már szinte az egész világon elterjedt. A Magyarországra is egyre jobban begyűrűző angolszász kultúrának köszönhetően itthon is a Mindenszentek és a Halottak napját megelőző nap bulizós és játékos hangulatú szokásává vált.

Azonban míg Magyarországon a Halottak Napja egy szomorúságra okot adó ünnep, addig Latin-Amerikában a Dia de Muertos (ami nem összekeverendő az ugyanebben az időben tartandó Halloween-nel) egészen más hangulatban telik. Ott ugyanis a hagyományok szerint a halál az élet része és ennek megfelelően cseppet sem borús hangulatban, hanem ünneplésben zajlik a megemlékezés.

A 3 napos színes és vidám fieszta október 31-én indul és egészen november 2-ig tart. Középpontjában a temetők és a halottak állnak, jelmezek, cukorkák, virágok, papírmasé figurák mindenféle méretben. Bármilyen bizarrul is hangzik, de az egyik legfontosabb cél, hogy a temetőket és a sírok környékét otthonossá, kellemessé varázsolják egy éjszakára, amikor a halottak visszatérnek. Míg Magyarországon a családom virágot visz a temetőbe és gyertyát gyújt a síroknál szeretteiért, addig mi Mexikóban az elhunyt rokonok sírjainál rendezünk pikniket.

Mint minden ünnepnek magának a Día de los Muertos-nak és a Halloween-nek is megvannak a maguk tipikus ételei, amelyek variációinak csak a kreativitás és a képzelet szab határt. Mivel az idők folyamán a Halloween legfontosabb kelléke, illetve tradicionális szimbóluma a belsejében mécsessel világító töklámpás lett, nekem is ez adott ihletett ahhoz, hogy megalkossam a magam mexikói chilis-babos receptemet a la Halloween, amelyet most megosztok veletek is.

Hozzávalók 4 főre:

1/2 kg darált marhahús (lehet sertés is)
400 gr vörösbab
400 gr hámozott paradicsom (konzerv)
1 közepes fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
1/2 kápia paprika
1 chili
friss korianderlevél
1 evőkanál vaj
1 dl olivaolaj
1 teáskanál őrölt kömény
1 teáskanál őrölt oregánó
1 teáskanál pirospaprika
1 evőkanál Worcestershire szósz
1 teáskanál cayenne bors
só, bors ízlés szerint

Elkészítés:

A hagymát, fokhagymát, a kápia paprikát és chili-t apró kockára vágjuk. A konzerv paradicsomot egy villával összetörjük. Nem kell teljesen pépesre nyomkodni, nyugodtan maradjanak benne nagyobb darabkák is.

Egy főzőedényben felhevítjük az olívaolajat és a vajat, majd elkezdjük párolni a következő hozzávalókat ebben a sorrendben: fokhagyma, hagyma, kápiapaprika, chili. Ezután hozzáadjuk a darált húst. Kevergetés közben fűszerezzük: hozzáadjuk a köményt, oregánót, pirospaprikát, Worcestershire szószt, cayenne borst, sót és feketeborst.

Hagyjuk főlni körülbelül 5 percig. Ezután keverjük hozzá a paradicsomkonzervet, amit már előzőleg villával összetörtünk. Kislángon főzzük további 15 percig. Ha nagyon elfőtt a leve, akkor öntsünk hozzá még egy kevés vizet. Kóstoljuk meg, hogy elég sós-e, és ha nem, akkor nyugodtan sózzuk még ízlés szerint. 15 perc elteltével keverjük hozzá az előfőzött vörösbabot és hagyjuk együtt főlni még további 5 percig, majd zárjuk el alatta a gázt. Tálaláskor szórjuk meg a tetejét apróra vágott korianderrel.

Ha éppen nincs Halloween, akkor nem muszáj kis töklámpásnak álcázott kaliforniai paprikába tölteni a chili con carne-t és úgy tálalni 🙂 Lehet hozzá csak egyszerűen cheddar sajtot és nacho-t fogyasztani. Aki még több ízorgiára vágyik, az tegyen még mellé egy kis házi avokádókrémet is. Jó étvágyat és Happy Halloween 🙂

Ha tetszett ez a blogbejegyzés, csekkold videóinkat is youtube csatornánkon, exkluzív tartalmakért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess minket az Instagramon!

Ha rád tört esetleg az ellenállhatatlan vágy, hogy megkóstold ezt és még sok más mexikói (és kubai) finomságot, ne fogd vissza magad! Kérj ajánlatot Chef Nachotól és a Los Carballostól, akár privát séfre, akár céges csapatépítőre és lepd meg egy különleges kulináris élménnyel barátaidat, kollégáidat!