Tudtad, hogy a cézár saláta mexikói eredetű? Nem? Képzeld én sem. Sőt a sztori még ennél is bonyolultabb és mondhatni, nemzetközibb. Kezdjük is a születésével.
Kedvenc vitaminbombánk egyike 1924. július 4-én született Mexikóban. Igen, jól sejted, hogy a dátum sem véletlen. Cesare Cardini olasz származású szakács ugyanis az amerikai függetlenség napján döntött úgy, hogy érdemes valami nagyot megalkotni, és meg is jelent előtte a cézár saláta jövőbeli képe. (Nem, persze, hogy nem így volt, csak jólesik így elképzelni. A cézár saláta ugyanis annyira pofátlanul egyszerű étel, hogy már-már lelkiismeret furdalásunk lesz attól, hogy miért nem mi találtuk ki.)
Szóval ez az olasz szakács az amerikai San Diegoban élt, de volt neki egy étterme Tijuanaban is, amely viszont már egy mexikói városka. Eddig tudod követni a nemzetközi vonalat? Igen? Akkor egy kicsit bekavarok a nachosszal.
Az egyszerű ételek dicsérete
Megfigyelted már, hogy a legnépszerűbb ételek akkor születnek meg, amikor valami nincs otthon, ezért extrán kreatívnak kell lennünk, hogy „betömjük” az éhes szájakat? Itt van például a nachos esete. Ennek létrejöttét egy piedras negrasi étterem főpincérének köszönhetjük, aki a műszak végén betérő és épp „éhen halni” készülő amerikaiaknak rögtönzött a konyhában harapnivalót a megmaradt és fellelhető hozzávalókból.
Vagy ott van a Cobb saláta: szintén a nap végén, záróra környékén készült, amikor a névadója a hűtőben található alapanyagokból dobott össze magának valami ehetőt. Egy törzsvendég azonban megkívánta az ételét, megkóstolta és teljesen odáig lett érte. Onnantól kezdve a Cobb saláta is felkerült az étlapra.
A Caesar, vagy ahogy magyarul mondjuk cézár saláta is hasonlóan legendás történettel bír.
Hogyan lett ismert a cézár saláta?
Sejtheted, hogy nem azért, mert ilyen menő neve van, hiszen semmi köze a római császárhoz, Julius Caesarhoz. Annál inkább a vendéglőshöz, Cesare Cardinihez, aki, ugyebár, Olaszországból emigrált a világ másik oldalára. A sztori szerint, pontosabban a lánya, Rosa elmondásából tudható, hogy a vendéglős mindössze hét hozzávalóból készítette az eredeti verziót. Az korabeli recept szerint ugyanis csak egész római salátalevelekkel, egy nyers tojássárgájával, olasz olívaolajjal, reszelt parmigiano reggiano sajttal, Worcestershire szósszal és limelével dolgozott. Emellé pirított meg egy kerek szelet bagettet, hogy a cézár saláta laktató is legyen.
Fogadjunk, hogy te nem így ismered a receptet. Mi is meglepődtünk, hiszen a mai verziók sokkal gazdagabbnak tűnnek; utánajártunk hát az igazságnak.
Családi perpatvar a cézár saláta körül
Úgy tűnik, Rosa apja nem volt oda az egész szardelláért, szerinte a Worcestershire szószban lévő szardellamennyiség is bőven elegendő a szószhoz. Az összes többi hozzávaló – például a fokhagyma is – csak később került bele, elsősorban Cesare Cardini testvére miatt.
Alex Cardini, aki korábban olasz pilótaként szolgált az I. világháborúban, szintén rendszeresen jelen volt a konyhában, Tijuanában. A fia szerint ő adta hozzá a salátához azt a kis pluszt – a dijoni mustárt és szardellapasztát –, amitől a mártás a mai formájában ismert. El is nevezte a verziót „Aviator’s Salad” néven (utalva pilóta múltjára és az akkori vendégkörre), az étterembe látogatók pedig rajongtak is ezért az ételért.
Bizonyos források szerint viszont emiatt feszültség volt a fivérek között; a New York Post egy 2024-es cikkében „családi véres viszályként” is említi a történetet: Caesar életében ugyanis mindkettőjük ragaszkodott ahhoz, hogy a salátát „ő találta ki”; a lényeg nekünk viszont annyi, hogy az Alex-féle verzió végül mégis Caesar saláta néven lett világhírű. A kérdés már csak az, hogy miért volt szükség egy mexikói étteremben ilyen ételre?
Július 4., avagy a cézár saláta szülinapja
A városi legenda szerint a július 4-i függetlenség napi ünnepségen olyan sok ember özönlött a városba és így Cardini éttermébe is, hogy a konyha nagyon hamar kifogyott az alapanyagokból, a szakácsnak pedig rögtönöznie kellett. Így történt, hogy salátát készített a fent felsorolt 7 hozzávalóból, tehát nem tett bele sem paradicsomot, sem főtt tojást, sem diót (igen, Spanyolországban egy helyen így ettük), sem semmi mást. Ma a csirke, rák vagy más húsok is csak extra feltétként kerülnek a salátára, hiszen az eredeti recept ezeket sem tartalmazta. Nem véletlenül, az olasz vendéglős ugyanis úgy tervezte, az ő verzióját kézzel kell majd enni, a salátaleveleket mintegy evőeszközként használva. Hmmm.
Hogyan lett világhírű a saláta?
Ez egy igazi gasztronómiai road movie, ahol adott két olasz fivér, egy határváros és néhány hollywoodi sztár a főszerepben. Caesar és Alex az 1920-as években sorra nyitották éttermeiket Sacramentótól San Diegón át egészen Tijuanáig. Tijuana igazi menedék volt a kaliforniaiak számára a szesztilalom idején: egy félórás autóútra már várta őket a szabadság, a játéktermek, a koktélok – és a Cardini-féle kulináris csodák.
A Caesar’s Place étterem nemcsak a Revolución sugárút egyik ikonikus helyszíne lett, de gyorsan a hollywoodi filmstúdiók dolgozóinak kedvenc találkahelyévé is vált. Caesar Cardini pedig nem aprózta el: a salátát sokszor látványosan, a vendégek szeme láttára állította össze, ami akkoriban ritkaságszámba ment. A showműsor a salátához járt – és ettől vált igazán emlékezetessé.
Hollywoodi sikertörténet
Amikor a filmipar szereplői visszatértek Los Angelesbe, annyit áradoztak a salátáról, hogy önkéntelenül is tuti reklámot csináltak neki. A recept futótűzként el is terjedt, először Hollywoodban, majd egész Kaliforniában.
A 20-as évek végére aztán a jó minőségű olívaolaj, a parmezán és a konzerv szardella már elérhető volt az amerikai piacokon is – ez pedig megnyitotta az utat a házi Caesar-saláták előtt, különösen az olasz származású családok körében. A saláta egyszerre volt európai és modern, elegáns és szórakoztató: asztalnál készítették, pont úgy, mint a flambírozott desszerteket, továbbá tökéletesen illett a korabeli dekadens homár- és steakvacsorák előételeként is, amit a tijuana-i éttermekben és éjszakai klubokban kínáltak akkoriban. Az ilyen kulináris performanszokra éhes közönség pedig imádta.
A Caesar saláta épp elég látványos és különleges volt ahhoz, hogy megragadja a figyelmet egy olyan korban, amikor a salátaevés még nem volt alapértelmezett szokás Amerikában – csak akkor, ha az öntet bőséges és „megéri a pénzét”.
Az 1940-es évekre a jégsaláta és a római saláta is a nagyüzemi mezőgazdaság kedvence lett, így a Caesar saláta már országszerte elérhetővé vált, végleg be is tört az amerikai éttermek kínálatába. Ez az ikonikus fogás így lett egyszerre bevándorló történet, hollywoodi trend és kulináris világutazó. Mi viszont tovább csavartunk a sztorin és kubaiasítottuk az alap cézár salátát.
Kubai cézár saláta
Az első, amit megváltoztattunk, hogy az itthon megszokott pirított kenyérkockákat (vagy ahogy az eredeti receptben szerepelt, kerek bagettszeletet) lecseréltük kubai tostonesre. Nálunk ugyanis nincs élet, se étel banán nélkül. Ez már csak azért is egy szerencsés változtatás, mert így azok is bátran fogyaszthatják, akik a gluténmentes életmód nagykövetei.
A tostones zöld főzőbanánból készül, amely külsőre nagyon hasonlít a banánra, de ízében inkább a burgonyára emlékeztethet. Nyersen ne kóstold meg, semmi értelme. Készítsd el inkább a mi cézár saláta verziónkat. Nézzük is, hogyan.
Hozzávalók 2 főre:
A mangós cézáröntethez:
- 1 tojás
- 1 db érett mangó
- 1 zöldcitrom leve
- 6 ek olaj (kb.)
- habanero paprika (opcionális)
- só és bors ízlés szerint
A tostoneshez:
- 1 db főzőbanán
- olaj
- só
A csirkéhez:
- 200 g csirkemell
- 1 ek olaj
- 20 g vaj
- só és bors ízlés szerint
A saláta összeállításához:
- római saláta: 6-8 levél fejenként (nagyságtól függően)
- 2 db vöröshagyma karika (díszítés)
- 100 g parmezán sajt
Elkészítés:
- Először fejtsd le a római salátaleveket a torzsáról, mosd meg, majd papírtörlővel itasd fel róluk a nedvességet. Ne vágd össze, hagyd őket egyben, ahogyan az eredeti receptben is van.
- A mangós cézáröntethez tedd a turmixgépbe a tojást, a zöldcitrom levét és keverd jól össze. Ezután folyamatosan vékony sugárban csorgatva adagold hozzá az olajat olyan mennyiségben, amennyire folyósnak szeretnéd az öntetedet és közben keverd tovább. Ízlés szerint add hozzá a sót és borsot, majd a megpucolt és felkockázott mangót is. Addig keverd, amíg homogén állagú nem lesz. Ha szereted a csípőset, bátrad add hozzá a habanero paprikát is.
- Az öntetet csak közvetlenül a felszolgálás előtt tedd a salátalevelekre, ügyelve arra, hogy azok ne ázzanak el.
- A csirkemellet szeleteld fel és ízlésednek megfelelően ízesítsd sóval és borssal. Utána egy forró serpenyőben vaj és olaj keverékén kb. 15 perc alatt süsd készre. Csak addig süsd, amíg jó szaftos marad, nem szabad kiszárítani.
- Ha ezzel megvagy, akkor vágd csíkokra.
- A tostones készítését hagyd legutoljára, mert az forrón az igazi. A főzőbanánt hámozd meg. Ehhez vágd le a főzőbanán mindkét végét, valamint vágd be hosszában a héját. Így már könnyedén el tudod távolítani a banánhéjat a főzőbanán húsától.
- Ezután vágd 2 cm-es darabokra és közepesen meleg olajban süsd meg őket kb. 5-6 perc alatt. Ezután szedd ki papírtörlőre és formázd meg őket. Lapítsd ki mindet egy szögletesebb fakanál vagy egy pohár aljának a segítségével. Utána forró olajban süsd ki újra a már megformázott főzőbanánokat kb. 3-4 perc alatt.
- Ha elkészült, akkor 2 tostonest vágj fel kis kockákra.
- Tálalásnál helyezd a saláta leveleket a tányérra és fogd őket össze a vöröshagyma karikával, hogy ne boruljanak szét. Ezután pakold meg csirkemell csíkokkal, majd szórd rá a felkockázott tostonest. Ezután mehet rá a mangós cézáröntet és végül pedig reszeld rá a parmezánt nagylyukú sajtreszelővel. Tedd mellé a tostonest és már eheted is.
Reméljük, neked is ízleni fog, mi imádjuk.
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-on és Instagram-on is, receptes és egyéb videóinkért pedig iratkozz fel YouTube-csatornánkra. Egyéb inspirációkért keresd fel folyamatosan frissülő Pinterest-oldalunkat is!
